M3 mobil gumiszerviz

Az M3-as autópályán autózik, és egyszer csak defektet kap? Nem ért a kerékcseréhez, és így szervizbe se tud menni? A lényeg, hogy ne essen kétségbe, keressen fel minket! Gumiszervizünket hívhatja bármikor, 0-24-ben elérhetőek vagyunk. Hívását követően, amilyen gyorsan csak tudunk, a helyszínre érkezünk.

Ha már megtörtént a baj és defektet kapott, célszerű megvizsgálni, hogy nem keletkeztek-e további gondok. Gumi sérülésen kívül a felnit is meg nézzük, nincs-e rajta repedés. Kisebb probléma esetén helyszíni javítást vállalunk. Munkatársaink mind magasan képzett szakemberek. Ha nagyobb gond van, akkor elszállítjuk a legközelebbi szervizbe.

M3 mobil gumiszervizSzervizünkben kerékcsere mellett centrírozást, defektes gumi helyrehozását, és állapotának felmérését is megcsináljuk.

Miért is fontos a centrírozás? Azért kell elvégezni ezt a műveletet, mert e nélkül nem lesz egyensúlyban az autó, nem lesz középen a súlypont. Be fog remegni a kerék, ezt a kormányon is érezni fogjuk, és ez a futóműnek se tesz jót, ezek következtében pedig a gumi is egyenetlenül és gyorsabban fog kopni. Javasoljuk mindig a centrírozást, hogy ezek a problémák ne jelentkezzenek.

Természetesen gumit nem csak akkor kell cserélni, ha már megtörtént a baj. Télen és nyáron érdemes váltani. A téli és nyári gumi közötti különbséget a biztonságos tapadásban érezhetjük, de nem utolsó szempont, hogy a nem megfelelő évszakban használt gumi könnyebben kopik. Gumiszerviz szolgáltatásunkat kedvező áron veheti igénybe, gyorsan, precízen dolgozunk.

Személygépjárműveken kívül vállaljuk más autók kerékcseréjét is. Szinte bármilyen jármű esetén, legyen az kisteherautó, motorkerékpár, vagy akár kamion, mi megoldjuk a problémáját!

Az M3-as autópálya és vonzáskörzetében éjjel-nappal állunk rendelkezésére, hétvégén és ünnepnapokon is. Hívjon minket bátran, bennünk nem fog csalódni! Kollégáink megkeresése után, amilyen gyorsan csak tudnak a helyszínre indul.

M3 autópálya autómentő